Újabb zirgouille. Tonton Maxime még sohasem hajtott végre ennyit ilyen rövid idő alatt. Most a fordított mozdulatot végezte el: a semmiből vissza a paradicsomba. Az utazóknak még álmodni sem volt idejük, máris kint találták magukat.
„Attól félek, hogy el akarja hódítani tőlem a másik felemet” — gondolta Marilyn, miközben éppen Henri felé fordult. A férfi immár ezredszer válaszolt annak a csodálatos fekete bőrű nőnek. Végül Fleurnek, azaz Virágnak nevezték el, mert olyan gyakran küldték el a virágok közé játszani.
Marilyn egyáltalán nem vágyott újabb vetélytársnőre. Egy cseppet sem. Némi féltékenység ébredt benne, noha ez az érzés valójában a pokol világához tartozott. Leginkább az nyugtalanította, hogy már nem tudhatta, Henri valóban neki rendeltetett-e, sőt, neki ígérték-e.
Most már kétségei támadtak: Krumplihéjak tévedett volna? Olyan sokáig várt, mire el merte hinni, hogy békésen sétálgathat majd a paradicsomban a társa mellett! A saját félholdja mellett! A Lulum révén akart vele kapcsolatot teremteni. Talán mindez nem volt több szertefoszló illúziónál?
„Hogyan is haragudhatnék rá?” — gondolta Fleur gyötrelmére és arra az öntudatlan tévelygésre, amelyben a nő láthatóan vergődött. Hiszen ő maga nem élt-e át valami hasonlót?
— Egyébként megoldást kellene találnunk Fleur számára. Ha nem segítünk neki, még bajba kerülhet — jegyezte meg Marilyn, abban reménykedve, hogy ha Fleur végre tisztán láthatna, az az ő Henrihez fűződő érzéseit is megvilágítaná.
— Most, hogy mondja, Marilyn… Egyébként hol van? Mintha jó ideje nem jött volna hozzám a kérdéseivel — tette hozzá Henri, aki Marilyn mellett haladt Tonton Maxime társaságában.
— Nem küldhetnénk fel a hatodik mennyországba azokat a démonokat, akikkel még találkozunk, és akiket nem áldottak meg? — vetette fel Raszputyin és Calamity Jane, akik közben csatlakoztak hozzájuk. — Ott bizonyára jobb dolguk volna, mint a pokolban. Végül is a hatodik mennyország nem lehet olyan rossz hely. Bár talán mégis bölcsebb volna ragaszkodni az eredeti tervhez.
— A hatodik mennyország?… A hatodik mennyország, igen, ez mintha ismerős volna. Nem valami ősi legenda, amelyet a paradicsom minden józan lakójának már réges-régen el kellett volna felejtenie, virágos jókedvében? Mit beszélek?!… Időtlen idők óta! — szólt közbe Tonton.
— Csak tréfáltunk! Hiszen tudják jól, hogy ilyen nincs — tette hozzá Krumplihéjak, miközben Guili-guili odarepült, és azonnal bekapcsolódott a társalgásba. — Pedig szívesen láttuk volna: kielégíthette volna fáradhatatlan kíváncsiságunkat és hitvesünkét is. Egyébként még be sem mutattuk önöknek… Guili-guili, hadd mutassuk be Marilyn Monroe-t, Henri Toutrecet, Tonton Maxime-ot és néhány félholdat, akiknek a nevét már elfelejtettük.
— Tonton, ön ismeri a hatodik mennyországról szóló legendát?
— A legendához fűződő szóbeszéd szerint elég a földre fújni, miközben az ember ásni kezdi. Csakhogy erre kizárólag azok képesek, akik rendelkeznek a dolgok ösztönös megértése helyett a záradékok metsző felfogásával… Mit beszélek?! A dolgok ösztönös megértésével.
— Nekem megvan! — jelentette ki büszkén Henri, s máris fújni kezdte és kapargatta a talajt. Hamarosan rá is bukkant a hatodik mennyországra, valamivel lejjebb. Sorra belestek a nyíláson át az alsóbb éteri szintre, amely alig két méterrel húzódott alattuk. Aztán kővel torlaszolták el a bejáratot, attól tartva, hogy ha Fleur visszatér, beleeshet.
— Milyen meghökkentő! Sohasem mertük volna elhinni, hogy ilyesmi létezik — mondta az angyalházaspár.
Krumplihéjak elfelejtette, hogy Henri Toutrec birtokában van a dolgok ösztönös megértésének.
— Nem úgy tartják, hogy minden legenda mélyén van némi igazság? — gyártott egy újabb maximát Tonton Maxime. — Most pedig térjünk át tervünk második mondatára. Mit beszélek?! A második szakaszára. És némi szerencsével talán megoldjuk Pleures… mit beszélek?!… Fleur problémáját is.