AZT HISZEM, HOGY...
Verset írni Egyszerűen is tudni kell. A felhők közt lélegezni, S fehérbe öltöztetni a lelket. A rímet barátul fogadni, Lelkiismeretünket edzeni. Jól bánni Az ünnepi nyelvvel. A végtelentől várni Azt, aminek íródnia kell. Akár egy ügyes varázsló, Trükkökkel teli ingujjal élni. De amikor előtted állok... A költészet maga a megélt élet. Érzelmeimben úszom, Mert auráink összekapcsolódnak. De amikor előtted állok... Többé nem keresem az angyalokat. Téged szemléllek.
NEM KÖNNYŰ
Ha azt hiszed, könnyű Kötélen egyensúlyozni, A te bábodnak lenni, Az aggaszt engem. Csak morzsákat hagysz nekem, S azt kiáltod: No! Non!... vagy Nyet! S ha a városba mennék... Az már száműzetés. Szerelmeskedem A szavakkal, Simogatva benneteket Mi-től dó-ig. Kerülőutak nélkül, Crescendóban. Gyengéd mozdulat A zongorán. Öröktől fogva Visszhangzó hangok, Elűzik a stresszt, S azt kiáltják: „Bravó!” Egyedül akartam lenni, Játékosan, szerelmesen, Hogy lássam magamon Egy boldog beteg ábrázatát. Egyedül akartam lenni, Se szemérmes, se koldus, Magamhoz ölelni a szerelmet, S féltékennyé tenni Istent. Egyedül akartam lenni A kis szobámban, S szabadjára engedni Képedet, mely kissé fáj nekem.
TELE A FEJEM
Minden a fejemben van. Egy álomból ugrasz Újabb álmokba, Fekete pont, sosem ostoba. Csupa bársony, Szín, pezsgő És kandallótűz. Minden a fejemben van. Egy álomból ugrasz Újabb álmokba, Fekete pont, sosem ostoba. Csupa bársony, Szín, szerelem És forró csókok. Mint egy virág a fejemben, A szerelem ezt ismétli: „Kicsit, nagyon, őrülten, mindentől megbolondulva, Kicsit, nagyon, őrülten... érted, for you!”
HAJLÉKTALAN UTAZÁS
Menekülni, elszökni, Félelem és sóhaj nélkül, Csomag nélkül indulni, Meztelenül, úszva. Messze, a bölcsek közelében, Kedvből vagy haragból, Nem ott meghalni, Hanem felnőni tovább. Fedél nélkül, Az eső az omladozó tetőm, A nap pedig rozsdásodik. Hit nélkül. Ujjak nélkül járok, Szenvedve küzdök. Milyen fáradt vagyok! Miért vagyok itt?
A NÉV
A név. Fut ez a név Szenvedélyeim látóhatárán Körbe, végig. Illata van ennek a névnek. A szépség, a jóság, E szelíd napok nagy szerelme. Mégis csodálatos, Ha belegondolunk. Mennyi szó! Mindazok, akik előttünk éltek, És megtanítottak beszélni. Mindazok a nők, A bölcsek, akik világra hoztak, S főként megtanítottak rezdülni.
ROMANTIKUS ROCK
Egy őrült, romantikus rockért, Édes szerelemért, mely mindennél erősebb. Angyali vagy ördögi, Koccintsunk az életre, éljünk teljesen. Száguld az őrült romantikus rockom, Hirdesse mindenütt, hogy bennünk él Valami varázslatos és igazi: Szerelmesek, akik játszanak, mindennel játszanak. Hagyjuk beszélni a lelkünket, Sosem hibáztatjuk egymást. A láng felé lendülünk, A legnemesebb szerelem felé. Férfi szabadsága, nő szabadsága. ... Mindenért. Két szenvedélyre vágyó ember nélkül Nincs látóhatár, igazán nincs esély. Álmok és illúziók meséje nélkül... A felnőtteknek sincs gyermeki álma. Nem tudva, mikor, nem tudva, hol... Akár kétezer év múlva: találkozó. Mint egy titok, mint egy rejtély... Forgassunk fel mindent, még a gurukat is. Simogatásaidtól ráéreztem... Gyengédséged ízére... a szív aduászára. Se bilincs, se kötél a nyakunkon... Éljük őrült, romantikus rockunkat.
BÁR-BÁR ÁLOM
Mint a zombik, Akik eltévedtek az éjben, Alkoholgőz És kék felhők. Őrült por És bár-bár álom. Futunk Későn, nagyon későn! Szépségek a holdfényben, Macsók ködös szívvel. Az élet röpke percei, Búba burkolva, Hold nélküli vérfarkasok, Címlapra került boszorkányok. Szótlan pillantás, A kellő szavak! Egy gesztus hívogat A rózsaszín testeknek A végső összhangra. Vágytól dobog a szív. Ha a két lélek menekül, Az agyak felizzanak, A vágyak füstölögnek, Feledve a bajokat. Nehéz kissé a szív, Senki sem tiltakozik, Különös ozmózis, Kötés és adag. Csendtől a kiáltásig, Mindannyian, éjről éjre, Továbbállunk, bárról bárra. Őrült, barbár éjszakák, Éjjeli kapcsolatok, A társadalom beleszagol, A magányok mernek, A felejtés kínál, A megbocsátás dönt.
DALBAN
Szeretnék melletted élni, Mindennap, Boldogságba burkolni téged, Figyelmet, gondoskodást adni. Emberségből a legjobbat... A legjobbat. Szeretnék szívedhez simulni. Gyengéden, Hogy meg ne ijesszelek. Simogatni hajad, melled. Óráról órára gyöngéden. Örömtől a boldogságig, Óráról órára. Szeretnék elbújni álmaidban. Szerelmesen, Örömet és meglepetést szerezni. Odaadni magam, visszavenni magam. Hevesen kitárulkozni, Bántás nélkül. Hevesen. Szeretnék reggel fölébredni, Nyugodtan. Ébredéskor szólítani téged, Bemutatni a napnak, Tisztelettel, Mint királynőmet, Sugarainak melegében, A te uralmad alatt. Szeretnék mindennap veled, Egyszerűen, Újra megismerni téged, Szerelmet vallani, Szenvedélyesen, Hirdetni ezt az imát. Szeretnék minden találkozáskor, Ártatlanul, Újra megismerni téged, Elcsábítani, szeretni. Egyszerű szenvedély!!! Lángoló odaadással. Lángoló odaadással.
KOTTÁBA ÍRT ROMÁNC
Egy szó Zenébe foglalva, Csak kettőnknek, Szerelmeseknek. Hangjegyek, Melyek hozzád beszélnek Egy nagy, elbűvölő Boldogságról. Ujjak, amelyek... ...egymáshoz érnek Szívünk Belsejében. Testek, Melyek cserélnek, Újra és újra. Szerelmem. Gyengéd, Édes pillantások, Amelyek simogatják egymást A véletlenben. A szerelmeseknek van egy álmuk, Múlt nélkül. Mindig szeretni egymást, Aztán felszállni, Mint az angyalok.
FELSZABADÍTÓ RAP
Fogd a rémálmaidat, Régi búskomorságodat, Vágd mind a szekrénybe. Ne várd A következő suttogást, A második délibábot, Se az utolsó sorshúzást. Csak a boldogságra célozz. Felejtsd el a félelmet, A régi fájdalmak táskáját. Készülj fel, Meztelenül, páncél nélkül, Harag és düh nélkül, Egy új arcra. Hoppá! Várj, légy bölcs. Menekülj a túl rövid órától, Menj tovább a part mentén. Kerüld a szennyezett strandokat, Az érinthetetlen bálványokat, A szomjazó hazugokat.
TŰZLENDÜLET
Szeretnék hatalmas ajkakat, Hogy extázisban lévő testedet Egyetlen csókkal borítsam be, Mint egy lobogó máglya.
MERÉSZ SZAVAK
Zavarba ejtő idegen nő, Aki megdermeszt, kísért. Merjek-e megszólítani, Hogy nyomot ne hagyj bennem? Próbáljak közelebb lépni Hozzád, az elegánshoz? Olyan szavakat mondani, Melyek többek a hívogatásnál. S kezemmel megmutatni... Izzadtan, tétován, A helyet, amelyhez Te értél, kit magasztalok. Megszentelt helyet, Ahol az álom kísért, Rejtett oltárt, Ahol lelkem feláldozza magát. Merjek-e megszólítani, Zavarba ejtő idegen nő, Nevén nevezni magamat sem merve, Rémült szívemből szólni?
ELSZÖKÖTT SZELLŐ
Mint egy lágy szellő, Átsuhant álmaimon, Súrolt, de meg sem érintett, Félreértésből elmenekült. Meglepni és elkapni, Repültében megkötni. Még a süllyedést is vállalni: Íme, a végső ostobaság. Keresni, mindig keresni Ezt a csókszelíd fuvallatot, Mely nem fogadja el a tétet, S szabadságommal játszik. Futni és inni Abból a forrásból, melyre vágyom, Az örök kísértés! Sosem elérni. Mondjátok, miért rejtőzött el A bűbájos zene, Hogy titokban énekelje A túlsó part varázsát. Mint egy lágy szellő, Álmaimból szedegetett Egy halva született szerelmet, Bármit is mondjanak.
SZÉTVÁLT ÁLMOK
Az idő elválaszt minket. Az örökkévalóság egyesít-e majd? Együtt leszünk-e ott? Összeházasodunk-e ott? Mindennap ugyanaz a kín, Ugyanazok a megálmodott örömök. Gyakrabban gondolni rá, mint Istenre. Lenyűgöző kép! Mint a vonzó víz, A melegítő tűz... Én...! ÉN vágyom! Szemem öröm nélkül. Kezem melegség nélkül. Se szépség, se érzékiség. Nincs test... nincs szív... Ez a hang sosem szól hozzám. Lélegzetem sosem vegyül az övével. Megtiltani magamnak az álmodozást...! Gondolkodás és töprengés nélkül. Mint egy feltárt titok. Nem vagyok kicsiny, Én...! Én alantas vagyok!
ÉJJELI KIÁLTÁSOK
Az éjszakába kiáltani, Álmaimban sírni, Unalomtól fuldokolni, Lelkem darabokra hull! A remény az ellenség. Nekem a nagy fegyverszünet! Szívem ott hever holtan. Újabb halál? Mi bajom? Mindenütt élet! A szerelem... ostromolja!! Mi van vele? Elfelejt engem? Igen! Mindenfelől meghalok.
A LÉPTEK DALLAMA
Percről percre, Kéktől a kékig, Zöldtől a zöldig, Az eső a havat utánozza, Mert bánata fehérre vált, Kifehéríti a lépések gondolatait, A zenei léptek szimfóniáit, Melyeket csak a gyermek lépte teremthet. Percről percre, Óráról órára, A szín a telet énekli, Az egyetlen világot, Amely a poklot is megrémíti. A fekete poklot. A sivatag fehérsége Vérig fojtja majd.
A LÉLEK IDŐJÁRÁSA
Hóvihar, eső, zivatar. Mindegy, mit tart a mondás, Munkára fel, szívvel-lélekkel. Kiszakadni az életből. Egy vagy ezer kép, Drága és bölcs, Nem törli el a dühöt, A kiáltó gonoszságot. A múló hangulat Csak az életkorban Keres üzenetet, Abban, amit a lélek mond. Széttörni a ketrecet, Anélkül, hogy kárt tennénk Abban, akit tisztelünk: Magunkban vagy másban. Mindennapos szövés, Félelem nélkül munkálkodni, Éretté válni verejtékben, Hallgatni az élet előtt.
AZ ÁLMOK KERTJE
Fejem egyike azoknak a nagyon különös világoknak, Melyek a kelleténél gyakrabban állnak fejtetőn. De mint egy mesélő egy nyitott könyvben... Az álom ott él és jár-kel. Mint a játék táplálta gyermek, megvilágosít... ...az életről és nagy titkairól. A valóságból örömet, nyomorúságot ragad el, S mindenféle képet hoz vissza nekem. Ezekre nincs magyarázat! Akkor sem, ha túloz. Hangulata szerint hányja-veti őket. Mindegy, milyen üzenetet mond ki vagy hallgat el, Egy szép kis gyáva vezeti őket. Bolond!... Egy arcot szakít le, mint imádkozó virágot. Szemeiből barátságos fény árad, Oly elbűvölő, szelíd és főként büszke, A bölcsességre, mely ereiben folyik. Bevallom: álmomnak e virág ügyében cinkosa vagyok! Lehetetlen ellenállni! Túlságosan szép alkalom ez!? Habár életéből, lényéből alig ismerek mást... Mint néhány röpke találkozást, amely megkínoz. Kétségtelen, hogy bocsánatot kell kérnem tőlük!... Tudatom kizárja őket! Tudatalattim őt választja! Szelíd gyönyörökkel csúszik képzeletembe, S az Éden kertjeit látom benne. Ezt a nőt, ezt a rózsaszép lényt a lelkem tiszteli. Sőt! Úgy hiszem, kőszíve volna a szerelemnek, ...ha életében nem volna már egy őszinte férfi, Aki mellette áll a bánatban. Ily elragadó lény nem élhet szórakozás nélkül. Hogy ne gondolnék vetélytársra? Szembeszállni vele? Bajt kelteni? Poklot szabadítani E párra... bármi történjék is? Áhítozni rá, s ezzel súlyosan megbántani? Nem! Semmiképpen! De ugyanúgy hozzátartozik... ...hogy azért szeressem, aki ő, a magam telében. Költői fénysugár, amelyet magamévá tettem.