„Isten gyermekei vagyunk-e, vagy sem? Akárhogyan is, az állatvilág sok faja, köztük mi magunk is, szeret játékon keresztül tanulni. Még felnőttkorában is! Ezért állítom, hogy a »Szent Játék« létezik!”

Senki sem kiabál. Senki sem sír. Senki sem dühöng. Miért? Egyszerűen azért, mert semmi újat nem találok ki. Bármilyen ellentmondásosnak tűnjék is, a „Szent Játék” azóta létezik, amióta ember az ember; három fő formáját különböztethetjük meg:

A) „A nagy”. Nagyszabású szent játék: egy vallás, szekta, mozgalom vagy vallási csoport megalapítása, majd működtetése. Mindez a rajtvonalnál kezdődik… saját abszolút igazságuknál.

B) „A kisebb”. Tekintélyes szent játék, amely akkor bontakozik ki, amikor egy valláson, szektán, mozgalmon, egyházon vagy valamely rend szervezetén belül szakadás, skizma támad: lázadás a tekintély ellen, az új abszolút igazság birtoklásáért.

C) „A különutas”. Képzeletgazdag szent játék, anarchikus színezetű, epikus játék. Hasonlít az előzőekre, de nélkülözi az uralkodás igényét. Sokkal egyszerűbb: pusztán az önkifejezés egyik módja, az alávetés szándéka nélkül, új vélemények vagy benyomások megfogalmazása Istenről, arról, ami őt alkothatja… vagy helyettesítheti.

Mindegyik változat álmokból, töprengésekből, egyszerű ihletből vagy — némi szerencsével — meggyőző megvilágosodásból születik. A különutas esetében azonban ez az „abszolút lénybe” vetett szerény, személyes hit — bárhogyan képzelje is el őt az egyén — nem illeszkedhet a következő keretekbe: a nagy vallások és ágaik, a szekták, rendek, mozgalmak és más vallási társulások közé. Mert ezek a közösségek, bármilyen őszinték is, különösen az alapjaiknál, többnyire arra építik tanításukat, amit az abszolút lényről már kimondtak és leírtak. Vigaszt nyújtanak és rendet teremtenek a lélekben, de korlátozhatják és fel is zaklathatják az embert.

Az epikus szent játék jelenlétét — sőt létét — többek között az is indokolja, hogy egyetlen vallás sem tanúsít áldozatkészséget (?): valódi szándékot arra, hogy együttműködjön egy olyan egyetemes vallási szervezet létrehozásában, amely valamennyi egyház és mindenféle szekta fölött állna. (Pánikra semmi ok!…) Ha e feltevés megvalósulna, hatalmas, valódi társadalmi felforduláshoz vezetne az egész világon. És ne feledjétek: ez az elképzelés is a különutas szent játék szülötte. (Most már… lehet pánikolni!)

Az epikus szent játék tehát azért létezik, hogy megengedjük magunknak: többet képzeljünk el erről az „abszolút lényről” — vagy éppen a nemlétéről — annál, mint amit megtagadnak, elrejtenek vagy tagadnak előttünk. Az epikus szent játék nem szít további zavart új vallási alkotmányok létrehozásával (*); csupán azt az egyszerű örömet kínálja, hogy az „abszolút lényt” vagy „hiányát” mindenki számára elérhető módon szerethessük. Mégpedig határok nélkül, mert aminek nincsenek ismert határai, azt nem lehet körülhatárolni.

A legmagasabb tudomány és a különleges, elmélyült ismeretek világában sehol sem találkozunk az álmodozás tilalmával, ugye?… És ez így nagyon jól van! (**)

Mivel pedig én is — akárcsak ti, legalábbis remélni merem — annak a bizonyos valakinek a gyermeke vagyok…, megértitek, miért szórakoztat engem az epikus szent játék: „a különutas”.

Szeretnél hamis próféta lenni? Elég, ha valószínűtlen vagy érthetetlen jóslatokkal állsz elő. Ha azt mondod: „Én soha nem halok meg!”, kétségkívül hamis prófétává válsz. Ha pedig az, akit meg akarsz győzni, azt feleli, hogy nem vagy próféta, csak kissé bolond, így válaszolhatsz: „Ha nem vagyok az, akkor hamis vagyok. Egy »hamis« hamis próféta pedig bizonyos értelemben mégiscsak próféta!” Végül is lehet, hogy a beszélgetőtársadnak volna igaza.

* Figyelmeztetés: jobb, ha mindazok az ostobák, akiket a nagy vagy a kisebb szent játék csábít, mert már beleuntak különutas szent játékuk egyszerű elmélkedéseibe, alaposan megértik a következőket: A lelkiismeret kétélű „lélek”, amely egészen a halálig velünk hajózik. — Például: Jim Jones.

** Isten nem csupán a guruké. A népé is.